Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010-2011

2010.09.25
  • Vártuk a tömeget, mert a toborzókon sokan érdeklődtek. Ám az első igazi gyűlésre csak 3 ifjonc érkezett lelkesen.
  • A harmadik alaklomra már csak Brigi maradt, de az ő lelkesedése töretlen.
  • Őszi képzésünk érdekesen alakult:
    • Spórolni szerettünk volna, ezért:
      • nem foglaltunk szállást, hanem Zoliék nyaralójába készülünk,
      • az ebédet pedig Zsófi készítette, összeütött egy fincsi makarónit.
    • Sajnos Zoli lebetegedett, és a nagy nap reggelére sem gyógyult meg, így villámgyorsan kellett módosítanunk a dolgokon:
      • A képzés napján GéZsének ledolgozós szombatja volt, így szerencsére a suli 3-ig nyitva volt. Ott játszottunk egy darabig.
      • Majd a délelőtti gyors szervezésnek köszönhetően egy helyi vendéglátó egységbe kaptunk bebocsátást, ahol egészen 23:00-ig tartott a program.
    • A képzésre tervezett programok szinte teljes egészében megvalósultak:
      • Ifi avattuk Ifjoncunkat;
      • Beugróztunk;
      • Kitaláltuk a KIK-projektet, aminek a célja, hogy havonta más-más programot szervezzünk a gyerekeknek.
      • Sajnos Zsófi finom menüje elamaradt, helyette pizzát, salit és egyéb hamit rendeltünk.
  • Az első félév nagy eseménye a Halloween-party volt.
    • Elkészítettük a rémségek KIK-csíny házát, ahol mindenféle rémes akadályik vártak a bátor jelentkezőkre.
    • Hatalmas volt az érdeklődés, jövőre gyorsítani kell a pályát.
    • És már vannak ötletek, hogyan lehet még félelmetesebb.
  • Novemberben a SuliVár programon ismét segítettünk volt iskolánk népszerüsítésében.
    • Különféle játékokat vezettünk a leendő Kossuth-osoknak.
    • Meséltünk volt iskolánkról, és magunkról.
  • Decemberben ismét meghitt KIK-karácsonyt tartottunk.
    • Az asztalra finomabbnál-finomabb nyalánkságok, a fa alá pedig izgalmas ajándékok kerültek;
    • GéZsé egy rövid zenés-fényképes ajándékkal lepte meg a csapatot, amihez ő énekelte fek a dalt.
  • A második félévben sajnos lemorzsolódott Brigi, az egyetlen új KIK-tag.
  • Nem sok időnk volt sopánkodni, mert nyakunkon volt két farsang.
    • Roxfort-i diákoknak és tanároknak öltözünk.
    • Az alsósoknál segítettünk a játékok levezetésében.
    • A felsősöknél pedig a szokásos KIK-Casinoval vártuk a szerencsevadászokat.
  • Márciusban az Alapítványi műsor sikeréhez járult hozzá a kis csapat.
    • Szaladgáltunk a színfalak mögött;
    • Koordináltuk a szöveges szereplőket;
    • Függönyt huzigáltunk;
    • Kezelőben próbáltunk jó helyen, jó időben, jó zenét indítani.
  • A műsor után végre készülhettünk a táborra!
    • Új kihívás volt a viking-lét megismerése, és táborivá tétele;
    • Zsófi szinte mindenkinek elkészítette a sapiját, vagy annak vázát, hogy a táborra mindenkinek egységes jelmeze legyen.
    • A tábro előtt, mi ifik és a tanárok összegyűltünk, és midnent átbeszéltünk: programokat, keretmesét, feladatokat. Még a tábornyitó színdarabot is elpróbáltuk. Jó móka volt!
  • Tavasszal kát alkalommal tartottunk tfitoborzót:
    • Közel 15 meghívót adtunk ki, és szitne mindenki eljött.
    • A mókás, hogy 3 lány várható a csapatba.
    • A második alkalomra se csökkent az ifjonc-jelöltek lelkesedése.
    • Játszottunk, beszélgettünk, ismerkedtünk.
    • Kíváncsian várjuk, hányan jönnek el szeptemberben is.
  • Tavaszi képzésünk az őszihez hasonlóan zajlott:
    • Idő hiányában egynaposra szerveztük;
    • Viliék kertjében garázdálkodtunk;
    • Táborelőkészítés, kis csapatépítés és sok-sok játék volt a program.
    • Rendeltünk ebédet... na azt nem kellett volna, nagyon-nagyon nem volt jó!!!
    • De ez nem vetette vissza a hangulatot és a munkát.
  • A nyár:
    • Kitűnő hangulatban kezdődött!
    • A táborban szinte minden a terv szerint alakult, rengeteget nevettünk, a kerettörténet szépen alakult;
    • Június 30-án azonban szörnyű hírt kaptunk: egyik társunk váratlanul elhunyt. Döbbenten állunk a történtek fölött, de Zita emléke örökké él a KIK között, aKIK között rengeteg élményt nyújtott mind a KIK-nek, mind a gyerekeknek. Temetésén közösen vettünk végső búcsút barátunktól.
    • Sajnos Zánkán a táborba nagyon kevés gyerek jelentkezett, így egyetlen turnus volt csupán, és nem tudtunk segíteni, és sajnos látogatásra sem volt alkalmas az időszak.
    •  A nyaralási emlékekről meséljen mindenki saját maga. :)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.